Ajándék könyv

2015-2019 között voltam önkéntes mentőápoló az Österreichisches Rotes Kreuz kötelékében. Több mint 2000 órát tölthettem szolgálatban és ez idő alatt nagyjából 250-300 páciens ellátásában vettem részt.  Nagyon szerettem mentőzni, sok szép élményt őrzök a szívemben ezekről az éjszakákról.

Gondolataimat és érzéseimet 50 szavas (igaz) történetekbe foglaltam, és ebből tervezek egy saját könyvecskét kiadni. Nyomdai előkészítés magyar és angol nyelven folyamatban van. Némi türelmet kérek, mert tanulnom is kell, így nem haladok olyan gyorsan, mint szeretnék. Ígérem, hogy a munka előrehaladásáról folyamatosan hírt adok majd.

Addig is ízelítőnek itt van három történet az „50×50 szó – az éjszakai mentős műszakokból”

 

Éjszakai Műszak

Színtiszta oxigén sem volt elég: zihált, majd egyszer csak elvesztette az eszméletét.

Ha jövőbe láttunk volna, hagytuk volna a sürgést és engedtük volna elbúcsúzni.

Kétségebeesetten folytattuk az újraélesztést…

Szavakat dadogtam Istennek.

Csak amikor lezártam a szemeit, láttam, hogy mennyire hasonlít nagyapámra.

Épp csak pár órával ezelőtt vittünk egy édesanyát szülni.

Ember tervez

Már egy hete terveztük ezt a vacsit.
A mentőautót leellenőriztük, majd irány a konyha!
 Már éhesen jöttünk, azonnal nekiálltunk.

Lisa a szószt készítette, Stephan felvágta a húst, én a zöldségeket mostam. Összefutott a nyál a szánkban.


Öt órával és 250 km-rel később végre leültünk enni. Így még jobban ízlett.

A szemeinkben

Egy jól sikerült bevetés után elismerőleg egymás szemébe nézünk.

Én együtt megélt történeteket látok,
az idős bácsitól kezdve, akit nem hagytunk megfulladni a saját vérében,
a srácig, aki Red Bullon élt és csak hányt, de azt gondoltad, hogy csak szimulál.



Te megbecsülést láthatsz és várakozást, hogy sokaknak segítsünk még együtt.

Hogyhogy ingyen? 

Bevallom (bár erre már biztos rájöttél magad is) , a honlap készítésének célja, többek között, hogy olyan embereket találjak, akik lehetőségeikhez képest támogatni tudnak orvosi tanulmányaimban, hogy a tanulásra és (jelenleg a kondicionált placebo) kutatásra tudjak koncentrálni és ne kelljen egyéb munka miatt a tanulást halasztanom. 

Segíteni pénz nélkül is lehet, vagyis mindenki tud. Tegyük fel, hogy elolvasod a könyvem (nem hosszú, hiszen csupán 50 szavas történetekből áll) és netán még tetszik is. Ha esetleg anyagilag nem is, de azzal mindenképp tudsz támogatni, hogy továbbajándékozod valaki másnak. Ezzel a megajándékozott személynek is segíthetsz – hátha ő is csökkenteni tudja a gyógyszerei adagját, és talán egy különleges élményhez is juthat általad.

 

Kérj ingyenes tiszteletpéldányt a könyvből – akár többet is. 
Nem tudom mekkora lesz az érdeklődés, de lehetőségeim szerint igyekszem minden kérést teljesíteni. A folyamatról e-mailben tudlak majd tájékoztatni, ha szeretnéd.
Tovább
Ha szeretnél, más módon is tudsz segíteni.
Én is segítek!

WARNING

Attention!

On this website you can find information about how I was able to discontinue the medication that had been prescribed for symptomatic treatment. (I will refer to this as the “method” from here on.) You may feel that you would also like to try reducing — or possibly discontinuing — the medication you take for symptomatic treatment in a similar way.

Before you actually try this, you MUST TALK TO YOUR DOCTOR OR PHARMACIST AND SHOW THEM THIS WEBSITE, so that—being aware of the research findings presented here—they can help you determine whether the “method” poses any risk to your health.

UNDER NO CIRCUMSTANCES SHOULD YOU ATTEMPT TO DISCONTINUE OR ARBITRARILY REPLACE ANY MEDICATION THAT YOU ARE REQUIRED TO TAKE NOT ONLY WHEN SYMPTOMS APPEAR, BUT BECAUSE OF AN EXISTING ILLNESS OR MEDICAL CONDITION (e.g., blood thinners, blood pressure medication, insulin, etc.). STOPPING THESE MEDICATIONS CAN LEAD TO A DETERIORATION OF YOUR HEALTH AND, IN THE WORST CASE, MAY EVEN RESULT IN DEATH.

This also applies to vitamins, minerals, essential amino acids, and similar substances that the body cannot produce (in sufficient quantities) even in a healthy state, yet relies on them heavily.

The author of this website, the researchers involved, and the doctors or other individuals appearing on the site assume no responsibility for your health condition, as they do not know you or your medical status or illnesses!

If the “method” works for you as well (as it did for me and for some of my acquaintances), and you are able to reduce or replace your symptomatic medications, YOU SHOULD STILL CARRY THESE MEDICATIONS WITH YOU AS YOU USED TO. There may be situations in which, due to certain circumstances (for example, an infectious illness), the previously experienced placebo effect does not occur, and you may end up needing them after all.

WARNUNG

Achtung!

Auf dieser Website findest du Informationen darüber, wie es mir gelungen ist, mein zur symptomatischen Behandlung eingesetztes Medikament abzusetzen. (Dies bezeichne ich im Folgenden als ‚Methode‘.) Es kann sein, dass du darüber nachdenkst, auf ähnliche Weise die Menge deiner symptomatisch wirkenden Medikamente zu reduzieren oder sie möglicherweise ganz abzusetzen.

Bevor du dies tatsächlich ausprobieren würdest, SPRICH AUF JEDEN FALL MIT DEINER BEHANDELNDEN ÄRZTIN/ARZT ODER DEINER APOTHEKERIN/APOTHEKER UND ZEIGE IHNEN DIESE WEBSITE, damit sie anhand der hier dargestellten Forschungsergebnisse gemeinsam mit dir beurteilen können, ob die ‚Methode‘ kein Risiko für deine Gesundheit darstellt.

AUF KEINEN FALL darfst du ein Medikament absetzen oder eigenmächtig ersetzen, das du nicht nur bei akuten Symptomen einnimmst, sondern aufgrund einer bestehenden Erkrankung oder eines dauerhaften Gesundheitszustands benötigst! (z. B. Blutverdünner, Blutdrucksenker, Insulin usw.) Das Absetzen solcher Medikamente kann zu einer Verschlechterung deines Gesundheitszustands führen und im schlimmsten Fall sogar lebensbedrohlich sein!

Dies gilt ebenso für Vitamine, Mineralstoffe, essenzielle Aminosäuren usw., die der Körper selbst im gesunden Zustand nicht (in ausreichender Menge) herstellen kann, auf die er jedoch dringend angewiesen ist.

AUF KEINEN FALL DARFST DU EIN MEDIKAMENT ABSETZEN ODER EIGENMÄCHTIG ERSETZEN, DAS DU NICHT BEI AUFTRETEN DEINER SYMPTOME EINNIMMST, SONDERN AUFGRUND DEINER BESTEHENDEN ERKRANKUNG ODER DEINES ZUSTANDS REGELMÄSSIG BENÖTIGST! (z. B. Blutverdünner, Blutdrucksenker, Insulin usw.) DAS ABSETZEN DIESER MITTEL KANN NÄMLICH ZU EINER VERSCHLECHTERUNG DEINES GESUNDHEITSZUSTANDS FÜHREN UND IM SCHLIMMSTEN FALL SOGAR ZUM TOD FÜHREN!

Das gilt auch für Vitamine, Mineralstoffe, essenzielle Aminosäuren … usw., die unser Körper selbst im gesunden Zustand nicht (in ausreichender Menge) herstellen kann, aber dringend benötigt.

Der Autor dieser Seite, die an der Forschung beteiligten Personen sowie die auf der Website genannten Ärztinnen, Ärzte und anderen Fachpersonen übernehmen keinerlei Verantwortung für deinen Gesundheitszustand, da sie weder dich noch deinen Zustand oder deine Erkrankungen kennen!

„Wenn die ‚Methode‘ auch bei dir funktioniert (so wie bei mir oder einigen meiner Bekannten) und du deine symptomatischen Medikamente reduzieren oder ersetzen kannst, SOLLTEST DU DIESE MEDIKAMENTE TROTZDEM WEITERHIN WIE GEWOHNT BEI DIR TRAGEN. Es kann nämlich vorkommen, dass unter bestimmten Umständen (z. B. bei einer Infektionskrankheit) die zuvor erlebte Placebowirkung ausbleibt und du das Medikament doch benötigst.”

 

FIGYELMEZTETÉS

Figyelem! 

Ezen a honlapon információkat találhatsz arra vonatkozólag, hogy hogyan tudtam elhagyni a tüneti kezelésre szolgáló gyógyszeremet. (Ezt nevezem a továbbiakban „módszernek”.) Előfordulhat, hogy úgy gondolod, Te is megpróbálnád hasonló módon tüneti kezelésre szolgáló gyógyszereid mennyiségét csökkenteni, vagy esetleg azt elhagyni.

Mielőtt ezt valóban kipróbálnád MINDENKÉPPEN BESZÉLJ KEZELŐORVOSODDAL VAGY GYÓGYSZERÉSZEDDEL ÉS MUTASD MEG NEKI EZT A HONLAPOT, hogy az itt található kutatási eredmények ismeretében segíteni tudjon Neked eldönteni, hogy a “módszer” nem jelent-e veszélyt az egészségedre. 

SEMMIFÉLEKÉPPEN  NE PRÓBÁLJ MEG OLYAN GYÓGYSZERT ELHAGYNI, VAGY ÖNKÉNYESEN HELYETTESÍTENI, AMELYET NEM A TÜNETEID MEGJELENÉSEKOR KELL HASZNÁLNOD, HANEM A MEGLÉVŐ BETEGSÉGED VAGY ÁLLAPOTOD MIATT SZÜKSÉGES SZEDNED! (pl. vérhígító, vérnyomáscsökkentő, inzulin, stb.). EZEK ELHAGYÁSA UGYANIS EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOD ROMLÁSÁVAL JÁRHAT, LEGROSSZABB ESETBEN HALÁLHOZ IS VEZETHETNEK! Ez vonatkozik vitaminokra, ásványi anyagokra, esszenciális aminosavakra … stb. is, amelyeket a testünk egészséges állapotában sem tud (elegendő mennyiségben) előállítani, viszont nagy szüksége van rájuk.

Az oldal szerzője, a kutatásban részt vevő vagy a honlapon szereplő orvosok, személyek semmiféle felelősséget nem vállalnak az egészségügyi állapotodat illetően, hiszen nem ismernek Téged, sem az állapotodat, betegségeidet!

Amennyiben a „módszer” Neked is beválik, (mint nálam vagy más ismerőseim esetében is történt) és tüneti gyógyszereidet csökkenteni tudod, vagy ki tudod váltani, EZEN GYÓGYSZEREIDET AKKOR IS KORÁBBI SZOKÁSODNAK MEGFELELŐEN HORDD MAGADDAL. Előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos körülmények között (pl. fertőzéses megbetegedés esetén) a korábban megtapasztalt placebo hatás nem jelentkezik, és mégiscsak szükséged lesz rá.