Kutatás

A kondicionált nyílt placebo hatásainak felmérése tüneti gyógyszerkezelés lehetséges csökkentésének céljával vagy hatásának erősítésére.

Kutatás krónikus fájdalomcsillapítás, allergiás tüneti kezelés, kemoterápiás hatásnövelés, dohányzás-leszokás támogatás, koffein kiváltás, depresszió és pánikroham csökkentés valamint fogyástámogatás, stb. … területén.

Mások tapasztalatai

Mindazok a tapasztalatok kerülnek ide, akik azt szívesen megosztják velünk.
Te is kipróbálnád? Vagy már van is tapasztalatod, amit meg tudsz osztani róla? Kérlek, töltsd ki ezt a kérdőívet.

Első próbálkozásaim a módszer másokkal való megosztásával kapcsolatban rögtön érdekes eredményt szültek, méghozzá kettőt is. Ismerőseim ugyanarról számoltak be: miután elmeséltem nekik a történetemet és elbúcsúztunk azzal, hogy majd kipróbálják a módszert, egyikük sem követte az általam bejárt utat. Ahelyett, hogy otthon nekiálltak volna kondicionálni, egyszerűen csak abbahagyták az évek óta használt, allergiára alkalmazott tüneti gyógyszereik alkalmazását – és legutóbbi értesüléseim szerint azóta sincs rá szükségük és köszönik jól vannak. Egyikük még azt tette hozzá, hogy úgy gondolja, hogy minden fejben dől el. 

Hogy erre mi a magyarázat, azt egyelőre nem tudom, de nekem azt sugallja, hogy valószínűleg sok jó út létezik. Remélem, hamarosan többet tudunk majd, ahogy érkeznek a tapasztalatok…

Hasonló kutatások

Az alábbi kutatások nagy része a kondicionált placebóról szól, amelyik nem ott feltüntettem. A teljesség kedvéért azokat a cikkeket is bevettem, ahol kondicionált placebo felállásban kutattak, de nem sikerült annak hatásosságát kimutatni.

Krónikusan visszatérő fájdalom csillapítására sikeresen alkalmazták a kondicionálás technikáját.

Első esetben egy baleset utáni oxycodon terápiában tudták nullára csökkenteni a dózist. 
Estudillo-Guerra MA, Mesia-Toledo I, Schneider JC and Morales-Quezada L (2021) The Use of Conditioning Open-Label Placebo in Opioid Dose Reduction: A Case Report and Literature Review. Front. Pain Res. 2:697475. doi: 10.3389/fpain.2021.697475

Második esetben gerincműtét utáni fájdalomcsillapításban használták a kondicionált open-label placebo technikát 51 kiválasztott betegen. Bár a megélt napi átlagos fájdalomszintben nem mutatkozott jelentős különbség,  szignifikáns különbséget tudtak kimutatni a betegek napi maximális fájdalomértékében, valamint a COLP csoport átlagos morfin milligramm ekvivalens fogyasztása ca. 30%-kal volt kevesebb.
 Flowers KM, Patton ME, Hruschak VJ, Fields KG, Schwartz E, Zeballos J, et al. . Conditioned open-label placebo for opioid reduction after spine surgery: a randomized controlled trial. Pain. (2021) 162:1828–39. doi: 10.1097/j.pain.0000000000002185 – DOI – PMC – PubMed

Kórházban fekvő betegek opioid igényét és fájdalmát is szignifikáns mértékben tudták csökkenteni.
 Morales-Quezada, Leona,*; Mesia-Toledo, Inesa; Estudillo-Guerra, Anayalia; O’Connor, Kevin C.a; Schneider, Jeffrey C.a; Sohn, Douglas J.a; Crandell, David M.a; Kaptchuk, Tedb; Zafonte, Rossa. Conditioning open-label placebo: a pilot pharmacobehavioral approach for opioid dose reduction and pain control. PAIN Reports 5(4):p e828, July/August 2020. | DOI: 10.1097/PR9.0000000000000828

Egy másik kutatás opioid fájdalomcsillapításról

Morales-Quezada, Leona,*; Mesia-Toledo, Inesa; Estudillo-Guerra, Anayalia; O'Connor, Kevin C.a; Schneider, Jeffrey C.a; Sohn, Douglas J.a; Crandell, David M.a; Kaptchuk, Tedb; Zafonte, Rossa. Conditioning open-label placebo: a pilot pharmacobehavioral approach for opioid dose reduction and pain control. PAIN Reports 5(4):p e828, July/August 2020. | DOI: 10.1097/PR9.0000000000000828

Bonyolult kísérlet Morfin, Ketorolac és Naloxen valamint sóoldat kombinálásával. A placebo által kiváltott fájdalomcsillapítást is közömbösíteni tudták Naloxennel (opioid túladagolásban használt gyógyszer). Ez azt bizonyítja hogy a placebo fájdalomcsillapítás belső opioidokat szabadított fel, amelyek hatását az opioid receptorokat blokkoló Naloxen közömbösíteni tudott.

Neuropharmacological Dissection of Placebo Analgesia: Expectation-Activated Opioid Systems versus Conditioning-Activated Specific Subsystems, Martina Amanzio, Fabrizio Benedetti,

 

Opioid use disorder kezelésében 131 pácienst vizsgáltak COLP módszerrel. Bár az eredmény nem csökkentette jelentősen a bevitt Methadone mennyiségét, viszont szignifikáns eredményt lehetett kimutatni a 90-napos programban maradási eredményekben és az alvásminőség javulásában.
 Belcher AM, Cole TO, Massey E, et al. Effectiveness of Conditioned Open-label Placebo With Methadone in Treatment of Opioid Use Disorder: A Randomized Clinical Trial. JAMA Netw Open. 2023;6(4):e237099. doi:10.1001/jamanetworkopen.2023.7099

Koffein és kondicionált placebo. Kávéivásban edzett (=kondicionált) egyénekkel itattak koffeinmentes kávét, koffeintartalmú narancslevet és semleges italt. A koffein és a koffeinmentes kávé egyformán javította a szubjektív és mérhető éberséget. A kondicionált stimulus itt a kávéivás maga (a szertartás, illat ...).

Flaten, M., Blumenthal, T. Caffeine-associated stimuli elicit conditioned responses: an experimental model of the placebo effect. Psychopharmacology 145, 105–112 (1999). https://doi.org/10.1007/s002130051038

 

Egy újabb kísérlet: a koffeinmentes kávé is javitja a reakcioidőt álmos emberekben.

Anderson, C. and Horne, J.A. (2008), Placebo response to caffeine improves reaction time performance in sleepy people. Hum. Psychopharmacol. Clin. Exp., 23: 333-336. https://doi.org/10.1002/hup.931

Háziporatka allergia. A kondicionálás desloratadin gyógyszer+ szörppel, illetve hatóanyagmentes tabletta+ szörppel történt. Az előhívási fázisban mindkét csoport (tehát azok is akik nem találkoztak a hatóanyaggal) jól teljeített. Akik gyógyszert is kaptak a tanulási szakaszban azok jobb eredménnyel teljesítettek. Ez azt mutatja, hogy az elvárásoknak is jelentős hatása lehet.

 Cognitive Factors Mediate Placebo Responses in Patients with House Dust Mite Allergy
Vits S, Cesko E, Benson S, Rueckert A, Hillen U, et al. (2013) Cognitive Factors Mediate Placebo Responses in Patients with House Dust Mite Allergy. PLOS ONE 8(11): e79576. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0079576

 

Egészséges emberekben hisztamin iontoforézissel keltettek viszketést, ennek mértékét vizsgálták előzőleg antihisztaminra kondicionált csoportokban (open és closed label) . Csupán alacsony különbséget sikerült kimutatni a csoportok között a placebo javára.
 Meeuwis SH, van Middendorp H, Pacheco-Lopez G, Ninaber MK, Lavrijsen APM, van der Wee N, Veldhuijzen DS, Evers AWM. Antipruritic Placebo Effects by Conditioning H1-antihistamine. Psychosom Med. 2019 Nov/Dec;81(9):841-850. doi: 10.1097/PSY.0000000000000743. PMID: 31490841; PMCID: PMC6844655.

 

Antihisztamin tablettát kondicionáltak szörppel, kisebb hatással ugyan, mint az antihisztamin de a placebo is csökkentette a Prick teszten mérhető allergiás tüneteket.

Stefanie Hölsken, Eva Holubek, Frederik Krefting, Senta Mühlhaus, Daniela Bese, Joachim Dissemond, Oliver Pfaar, Winfried Rief, Manfred Schedlowski, Wiebke Sondermann; Experimental Approach to Inducing Anti-Histaminergic Placebo Effects: A Randomized Controlled Trial in Healthy Volunteers. Neuroimmunomodulation 1 January 2026; 33 (1): 75–88. https://doi.org/10.1159/000549975

 

Szervtranszplantáción átesett betegeknek folyamatosan el kell nyomni az immunrendszerét, hogy az idegen szerv kilökődését megelőzzük. Ezen szerek mellékhatásai is sajnos megjelennek a kezelés során. Ebben a kisérletben az immunszupressziv szert kondicionálták egy speciális ízhez. Jelentős T sejtszám különbséget csökkenést lehetett mérni a placebo beadása előtt és utáni időpontokban.

J. Kirchhof, L. Petrakova, A. Brinkhoff, S. Benson, J. Schmidt, M. Unteroberdörster, B. Wilde, T.J. Kaptchuk, O. Witzke, & M. Schedlowski, Learned immunosuppressive placebo responses in renal transplant patients, Proc. Natl. Acad. Sci. U.S.A. 115 (16) 4223-4227, https://doi.org/10.1073/pnas.1720548115 (2018).

 

Hasonlóan az előző kísérlethez itt is immunszupresszánst kondicionáltak. Azt vették észre hogy 14 olyan alkalom után amikor a páciens csak placebot kapott a hatás megszűnt. Azonban ha időnként alacsony dózisban ismét adtak gyógyszert a placebo mellé, akkor a hatás hosszú távon is megmaradt.

Albring, A., Wendt, L., Benson, S., Nissen, S., Yavuz, Z., Engler, H., Witzke, O. and Schedlowski, M. (2014), Preserving Learned Immunosuppressive Placebo Response: Perspectives for Clinical Application. Clinical Pharmacology & Therapeutics, 96: 247-255. https://doi.org/10.1038/clpt.2014.75

 

Kondicionált immunszupresszió: már 4 alkalom is tartós kapcsolatot alakított ki, 1 alkalmas kapcsolás jóval alacsonyabb hatással bírt. Ha nem volt kapcsolás, csak elvárás, az nem hozta meg a mérhető eredményt.

 Placebo Effects on the Immune Response in Humans: The Role of Learning and Expectation
Albring A, Wendt L, Benson S, Witzke O, Kribben A, et al. (2012) Placebo Effects on the Immune Response in Humans: The Role of Learning and Expectation. PLOS ONE 7(11): e49477. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0049477

 

Rekombináns humán interferon gamma-t kapcsoltak szájon keresztül beadott propylen glykollal egészséges emberekben. A propylen glikol önmagában is ki tudta váltani a választ. 

D.L. Longo, P.L. Duffey, W.C. Kopp, M.P. Heyes, W.G. Alvord, W.H. Sharfman, P.J. Schmidt, D.R. Rubinow, D.L. Rosenstein, Conditioned Immune Response to Interferon-γ in Humans, Clinical Immunology, Volume 90, Issue 2, 1999, Pages 173-181, ISSN 1521-6616, https://doi.org/10.1006/clim.1998.4637.

 

Cyclosporin A-t kondicionáltak különleges ízű itallal. Az előhívási szakaszban csupán az ital okozott jelentős, mérhető IL-2 és IFN gamma szint csökeknést, hasonló hatást érve el ezzel, mint a gyógyszerhatás. Ez volt az első alkalom amikor immunszupresszió kondicionálás hatásosságát bizonyították.

Goebel, M.U., Trebst, A.E., Steiner, J., Xie, Y.F., Exton, M.S., Frede, S., Canbay, A.E., Michel, M.C., Heemann, U. and Schedlowski, M. (2002), Behavioral conditioning of immunosuppression is possible in humans. The FASEB Journal, 16: 1869-1873. https://doi.org/10.1096/fj.02-0389com

 

Szintén Cycosporin A-t kondicionaltak egyedi ízzel patkányokban és emberekben is. Ahogy az előző kísérletben is történt, mérhető csökkenést tudtak kimutatni az IL-2 ésIFN gamma szintekben csak az ital fogyasztása után. Emberekben 11, patkányokban 6 nappal később, ismét sikerült csupán a placeboval jelentős hatást elérni, ismételt gyógyszeradagolás nélkül.

Timo Wirth, Kirstin Ober, Geraldine Prager, Magdalene Vogelsang, Sven Benson, Oliver Witzke, Andreas Kribben, Harald Engler, Manfred Schedlowski, Repeated recall of learned immunosuppression: Evidence from rats and men, Brain, Behavior, and Immunity, Volume 25, Issue 7, 2011, Pages 1444-1451, ISSN 0889-1591,
https://doi.org/10.1016/j.bbi.2011.05.011.

 

Emlődaganat kezelését - a beteg tudtával - kiegészítették hatóanyag nélküli fiziológiás sóoldat infúzióval. A kondicionálás itt a kemoterápiás szer és az infuzió között jött létre. A daganatot pusztító immunsejtek számának növekedése a vérmintákban mérhető volt. Szerintem ez óriási ötlet!

Lekander M, Furst C, Rotstein S, Blomgren H, Fredrikson M. Does informed adjuvant placebo chemotherapy for breast-cancer elicit immune changes. Oncol Rep. 1994 Jul;1(4):699-703. doi: 10.3892/or.1.4.699. PMID: 21607425.

 

A fej és nyakdaganatos páciensek fájdalomcsillapításával kapcsolatban is folyik tanulmány.


Trakimas DR, Colloca L, Fakhry C, et al Study protocol: randomised controlled trial of conditioned open-label placebo (COLP) for perioperative pain management in patients with head and neck cancerBMJ Open 2023;13:e069785. doi: 10.1136/bmjopen-2022-069785

 

A Nature cikke arról, hogy hogyan javította a nyílt placebo a súlycsökkenést obesitás kezelésében. Ebben a kutatásban egy terápia mellé adtak egy placebo tablettát is az egyik csoportnak. Nem volt olyan szakasz amikor csak a tabletta beszedésének hatását vizsgálták  volna, tehát nem kifejezetten kondicionált placeboról beszélünk. A nyiltan adott hatóanyagmentes tablettát szedők azonban jobb fogyási eredményeket tudtak elérni.

Schaefer, M., Kühnel, A. & Enge, S. Open-label placebos reduce weight in obesity: a randomized controlled trial. Sci Rep 14, 21311 (2024). https://doi.org/10.1038/s41598-024-69866-7

 

 

Orron keresztül bejuttatott Oxytocint kondicionáltak egy speciális illattal. A kondicionálás sikeres volt, de hamar elhalványult. Csak három napig tartott a kondicionálás, ahogy az előhívás is. Talán hosszabb kondicionálással vagy emlékezető adagokkal jobb eredményt értek volna el. (lásd immunszupressziv kísérletek)

Skvortsova, Aleksandrina MSc; Veldhuijzen, Dieuwke S. PhD; Pacheco-Lopez, Gustavo PhD; Bakermans-Kranenburg, Marian PhD; van IJzendoorn, Marinus PhD; Smeets, Monique A.M. PhD; Wilderjans, Tom F. PhD; Dahan, Albert PhD; van den Bergh, Omer PhD; Chavannes, Niels H. PhD; van der Wee, Nic J.A. PhD; Grewen, Karen M. PhD; van Middendorp, Henriët PhD; Evers, Andrea W.M. PhD. Placebo Effects in the Neuroendocrine System: Conditioning of the Oxytocin Responses. Psychosomatic Medicine 82(1):p 47-56, January 2020. | DOI: 10.1097/PSY.0000000000000759

 

Orron keresztül bevitt inzulint kötötték össze rózsaolaj illatával. A hatás nemtől és egészségi állapottól függött de jól csökkentette az éhséget. A vércukorszint csökkentésében kevésbé volt hatékony. Mindenképp beszélj a diabetológusoddal, ha ilyen irányban töröd a fejed!

Skvortsova, Aleksandrina PhD; Veldhuijzen, Dieuwke S. PhD; van Dillen, Lotte F. PhD; Zech, Hilmar MSc; Derksen, Suzanne M.J.C. MSc; Sars, Ruben H. MSc; Meijer, Onno C. PhD; Pijl, Hanno PhD; Evers, Andrea W.M. PhD. Influencing the Insulin System by Placebo Effects in Patients With Diabetes Type 2 and Healthy Controls: A Randomized Controlled Trial. Psychosomatic Medicine 85(6):p 551-560, 7/8 2023. | DOI: 10.1097/PSY.0000000000001216

 

Egy másik inzulinos kísérlet, orrba juttatva, kondicionálva meta-cresol-lal. (számos inzulinkészítmény tartalmazza mint vivőanyag). Itt is szignifikáns eredményeket tudtak kimutatni. 32 egészséges férfi részvételével.

Stockhorst, U., de Fries, D., Steingrueber, HJ. et al. Unconditioned and conditioned effects of intranasally administered insulin vs placebo in healthy men: a randomised controlled trial. Diabetologia 54, 1502–1506 (2011). https://doi.org/10.1007/s00125-011-2111-y

 

 

Kortizol kondicionálása történt egy különleges ízzel, három napon át. Az előhívási fázis is három napon át tartott, de sajnos itt nem tudták kimutatni, hogy a placebo kortizol hatást tudott volna kifejteni

Judith Tekampe, Henriët van Middendorp, Nienke R. Biermasz, Fred C.G.J. Sweep, Onno C. Meijer, Iris C.M. Pelsma, Alberto M. Pereira, Ad R.M.M. Hermus, Andrea W.M. Evers,
Conditioning cortisol in healthy young women – A randomized controlled trial, Psychoneuroendocrinology, Volume 124, 2021, 105081, ISSN 0306-4530, https://doi.org/10.1016/j.psyneuen.2020.105081.

ADHD-s gyerekek gyógyszermennyiségét COLP módszerrel a felére csökkentve a mellékhatások is enyhültek a megfelelő gyógyszerhatás mellett.  

Sandler AD, Glesne CE, Bodfish JW. Conditioned placebo dose reduction: a new treatment in attention-deficit hyperactivity disorder? J Dev Behav Pediatr. 2010 Jun;31(5):369-75. doi: 10.1097/DBP.0b013e3181e121ed. PMID: 20495473; PMCID: PMC2902360.

Hasonló kisérlet, 26 ADHD-s gyermek részvételével, 7-15 éves korosztályból. Szintén felére csökkentett dózis mellett adták a korábban kondicionált placebót. Placebo nélkül a tünetek romlottak, placeboval viszont szignifikáns eredményeket tudtak kimutatni. A szülők és gyermekek tisztában voltak a vizsgálat menetével, a tanárok azonban, akik az értékelés egy részét adták, nem tudták, hogy ki kapott placebot és ki nem. (egyszeres vak vizsgálat)

Sandler, A.D. and Bodfish, J.W. (2008), Open-label use of placebos in the treatment of ADHD: a pilot study. Child: Care, Health and Development, 34: 104-110. https://doi.org/10.1111/j.1365-2214.2007.00797.x

 

ADHD-s gyerekek és szüleik véleménye a kondicionált placebo segítségével csökkentett gyógyszeradagos terápiáról. Nem statisztikai, hanem qualitativ összegzés - a résztvevők véleményeit is olvashatjuk.

Sandler A, Glesne C, Geller G. Children's and parents' perspectives on open-label use of placebos in the treatment of ADHD. Child Care Health Dev. 2008 Jan;34(1):111-20. doi: 10.1111/j.1365-2214.2007.00743.x. PMID: 18171452.

 

Zolpidem tartalmú altatót és hatóanyag nélküli tablettát párosítottak.  Bár nem olyan hatásos mint a folyamatos gyógyszer a csökkentett adag melletti placebo is eredményes.

Michael L. Perlis, Knashawn H. Morales, Ivan Vargas, Alexandria Muench, Mark Seewald, Nalaka Gooneratne, Michael A. Grandner, Michael E. Thase, Ted J. Kaptchuk, Robert Ader,
Durability of treatment response to zolpidem using a partial reinforcement regimen: does this strategy require priming?,
Sleep Medicine, Volume 87, 2021, Pages 56-61, ISSN 1389-9457, https://doi.org/10.1016/j.sleep.2021.04.041.

 

Szintén Zolpidem altató. Kevesebb aktiv gyógyszer is elég a hatáshoz.

Michael Perlis, Michael Grandner, Jarcy Zee, Erin Bremer, Julia Whinnery, Holly Barilla, Priscilla Andalia, Phil Gehrman, Knashawn Morales, Michael Thase, Richard Bootzin, Robert Ader,
Durability of treatment response to zolpidem with three different maintenance regimens: a preliminary study,
Sleep Medicine, Volume 16, Issue 9, 2015, Pages 1160-1168, ISSN 1389-9457, https://doi.org/10.1016/j.sleep.2015.06.015.

Reumatiod Arthritisben próbálkoztak gyógyszer kondicionálással. Nem volt jelentős különbség a teljes adagot kapott páciensek és a kondicionált páciensek betegségének fellángolása és TNF-alfa szintjei között, de a placebo csoport kicsit jobban teljesített. 

Manaï, M.; van Middendorp, H.; van der Pol, J.A.; Allaart, C.F.; Dusseldorp, E.; Veldhuijzen, D.S.; Huizinga, T.W.J.; Evers, A.W.M. Can Pharmacological Conditioning as an Add-On Treatment Optimize Standard Pharmacological Treatment in Patients with Recent-Onset Rheumatoid Arthritis? A Proof-of-Principle Randomized Clinical Trial. Pharmaceuticals 2024, 17, 110. https://doi.org/10.3390/ph17010110

 

Ez még ugyan csak terv a kutatásra, de Juvenilis Idopathias Arthritisben is szeretnének Methotrexat dóziscsökkentést elérni a gyógyszer kondicionálásával.

Smits, R.M., Veldhuijzen, D.S., van Middendorp, H. et al. Pharmacological conditioning for juvenile idiopathic arthritis: a potential solution to reduce methotrexate intolerance. Pediatr Rheumatol 18, 12 (2020). https://doi.org/10.1186/s12969-020-0407-5

 

Psoriasisban a kortikoszteroid gyógyszer adagját felére, negyedére véve is hatásos kezelést értek el a kondicionált placebo módszerrel.

 

Multiple Sclerosisban szenvedő betegek cyclophosphamid gyógyszerét kondicionálták. 10-ből nyolc betegnél leukocita szám csökkenést mértek a placebo alkalmazásakor is.

Az alább két kutatás nyilt placebot (OLP) nem pedig kondicionált nyilt placebo-t (COLP) alkalmazott. Ennek ellenére hasznos tudni, hogy a placebo hatás akár évekig is fennálhat.

 

Egy három hetes OLP terápia hosszútávú hatását vizsgálták – 3 év után még mindig alacsonyabb a megélt fájdalom, mint a OLP nélkül kezelt páciensek esetében.
 Kleine-Borgmann J, Dietz TN, Schmidt K, Bingel U. No long-term effects after a 3-week open-label placebo treatment for chronic low back pain: a 3-year follow-up of a randomized controlled trial. Pain. 2023 Mar 1;164(3):645-652. doi: 10.1097/j.pain.0000000000002752. Epub 2022 Aug 10. PMID: 35947884; PMCID: PMC9916047.

Öt éves nyomonkövetés: a terápia befejezése után is további jelentős csökkenés volt a OLP csoportban fájdalomcsillapító használatában(87% ról 38%-ra), fájdalom csillapítót is tartalmazó gyógyszerek (80%-ról 31%-ra), antidepresszánsok (24%-ról 11%-ra), és benzodiazepinek (15%-ról 5%-ra). A kontroll csoport fájdalomcsillapító igénye ez idő alatt emelkedett (18%-ról 29%-ra).
 Carvalho, Claudiaa,*; Pais, Mariab; Cunha, Lidiac; Rebouta, Paulac; Kaptchuk, Ted J.d; Kirsch, Irvingd. Open-label placebo for chronic low back pain: a 5-year follow-up. PAIN 162(5):p 1521-1527, May 2021. | DOI: 10.1097/j.pain.0000000000002162

 

Még egy cikk a placebo és a kondicionálás hatásairól.
 Haour F. Mechanisms of the placebo effect and of conditioning. Neuroimmunomodulation. 2005;12(4):195-200. doi: 10.1159/000085651. PMID: 15990450.

 

A fájdalomcsillapításos cikkekben láttuk, hogy az opiátok jól kondicionálhatók. Érdekes etikai kérdés, hogy a kondicionálás segítségével (szer nélkül) létrehozott fájdalomtűrés növekedése és teljesítményfokozó hatás doppingnak minősül-e sportversenyeken?

 
Interferon (beta)-1a injekciot adtak egy specialis ízű folyadékkal, de csak egyetlen alkalommal. Nyolc nappal később fiziológiás sóoldatot kaptak az alanyok injekcioban, ugyanazzal az itallal együtt. Az egyszeri alkalommal való tanulási folyamat nem hozott semmilyen eredményt.

Segíteni egy orvostanhallgatót

Van egy kis pénzed amit Jóságra váltanál?
Támogasd egy álom megvalósulását és mások gyógyulását! Sok kicsi sokra megy

Egy kis inspiráció kell?
40 felett az orvosin

Apró hírlevelek formájában az orvosi egyetemi tanulmányaimról is hírt adok

Könyvecske ajándékba - tőlem - Neked

Önkéntes mentőszolgálatom 2000 órája alatt megélt szép, izgalmas, félelmetes, fájdalmas élményeimet 50 szavas történetek formájában írtam ki magamból.

FIGYELMEZTETÉS

Figyelem! 

Ezen a honlapon információkat találhatsz arra vonatkozólag, hogy hogyan tudtam elhagyni a tüneti kezelésre szolgáló gyógyszeremet. (Ezt nevezem a továbbiakban „módszernek”.) Előfordulhat, hogy úgy gondolod, Te is megpróbálnád hasonló módon tüneti kezelésre szolgáló gyógyszereid mennyiségét csökkenteni, vagy esetleg azt elhagyni.

Mielőtt ezt valóban kipróbálnád MINDENKÉPPEN BESZÉLJ KEZELŐORVOSODDAL VAGY GYÓGYSZERÉSZEDDEL ÉS MUTASD MEG NEKI EZT A HONLAPOT, hogy az itt található kutatási eredmények ismeretében segíteni tudjon Neked eldönteni, hogy a “módszer” nem jelent-e veszélyt az egészségedre. 

SEMMIFÉLEKÉPPEN  NE PRÓBÁLJ MEG OLYAN GYÓGYSZERT ELHAGYNI, VAGY ÖNKÉNYESEN HELYETTESÍTENI, AMELYET NEM A TÜNETEID MEGJELENÉSEKOR KELL HASZNÁLNOD, HANEM A MEGLÉVŐ BETEGSÉGED VAGY ÁLLAPOTOD MIATT SZÜKSÉGES SZEDNED! (pl. vérhígító, vérnyomáscsökkentő, inzulin, stb.). EZEK ELHAGYÁSA UGYANIS EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOD ROMLÁSÁVAL JÁRHAT, LEGROSSZABB ESETBEN HALÁLHOZ IS VEZETHETNEK! Ez vonatkozik vitaminokra, ásványi anyagokra, esszenciális aminosavakra … stb. is, amelyeket a testünk egészséges állapotában sem tud (elegendő mennyiségben) előállítani, viszont nagy szüksége van rájuk.

Az oldal szerzője, a kutatásban részt vevő vagy a honlapon szereplő orvosok, személyek semmiféle felelősséget nem vállalnak az egészségügyi állapotodat illetően, hiszen nem ismernek Téged, sem az állapotodat, betegségeidet!

Amennyiben a „módszer” Neked is beválik, (mint nálam vagy más ismerőseim esetében is történt) és tüneti gyógyszereidet csökkenteni tudod, vagy ki tudod váltani, EZEN GYÓGYSZEREIDET AKKOR IS KORÁBBI SZOKÁSODNAK MEGFELELŐEN HORDD MAGADDAL. Előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos körülmények között (pl. fertőzéses megbetegedés esetén) a korábban megtapasztalt placebo hatás nem jelentkezik, és mégiscsak szükséged lesz rá.